MENÜ

Társulási közművelődési pályázat

   A Völgységi Többcélú Kistérségi Társulás (VTKT) és később a Völgységi Önkormányzatok Társulása (VÖT) is fontos, kiemelt feladatának tartotta, hogy támogassa a települések kulturális életét, rendezvényeit, ezért 2016-ig évi 2 millió forintos, majd 2017-től évi 2 300 000 forintos keretösszeget biztosított azon civil szervezetek számára, akik elsősorban település szintű, mikrotérségi, térségi vagy ennél nagyobb jelentőségű rendezvényt szerveznek.


   A Völgységi Önkormányzatok Társulási Tanácsa 2013-2015-ben a közművelődési pályázatot feladatellátásként kezelte. 2015-ben, a társulás átalakításakor a tanács úgy döntött, hogy a közművelődési pályázatot nem veszi be az alapszolgáltatásai közé, azonban továbbra is fontos eszköznek tartja a térség kulturális életének támogatásában.

   Az alábbi táblázatban látható, hogy hány településről érkezett be pályázat, évenként mennyi pályázat, mekkora támogatási igénnyel érkezett be az elmúlt években.

ÉvTelepülésszámPályázatok számaIgényelt támogatás (eFt)Eredménytelen p. száma
201317292.800-
201416343.2803
201517333.1554
201617312.9401
201718292.810-
201818333.0901
201917333.1502


   Az adatokból látható, hogy az érdeklődés és az igény folyamatos a civil szervezetek körében, ezért a 2016-tól a Tagok1 tagönkormányzatainak (21) településein működő civil szervezetek számára a társulási tanács előző évi pénzügyi maradványa terhére a felhívást évről évre kiírta.

A tanács döntését a következő szempontrendszer vezeti:

  1. Lehetőség szerint minden pályázó településre jusson 100 e forint.
  2. Kiemelten kapjanak a nemzetközi, országos, térségi, mikrotérségi és települési szintű rendezvények (max. 100 e forint).
  3. A két város (Bonyhád, Nagymányok) a beérkező pályázatok függvényében némileg magasabb kerettel rendelkezzen
  4. Ha egy településről több pályázat érkezik, akkor a következő prioritási szempontok döntenek:
    • Nagyobb támogatást élvezzen az a pályázat, amely térségi vagy településszintű.
    • Nagyobb támogatást élvezzen az a pályázat, amely nyitott, szélesebb közönségnek, közösségnek és nem egy zárt csoportnak vagy tagságnak szól.
    • Hasonló típusú pályázatok esetében lépjen életbe a szakmai szempont, azaz a részletes kidolgozottság és megalapozottság mind a program, mind a költségvetés szempontjából
  5. Kizáró ok: az előző évben nem számolt el a pályázó az elnyert támogatással.

Dokumentumtár (Pályázati felhívások, eredmények 2013-tól)